Megállíthatatlanul közeleg az év vége.

Mondhatnám, ilyenkor számot vetek az elmúlt esztendő eredményei és kudarcai felett. Tanulságait, a következtetéseket  levonva, megfontolom. ,,Hibáimból tanulok, eredményeimből erőt merítek."  Elmerengek az év beteljesült és beteljesületlen vágyain. Hálás vagyok minden lehetőségért, örömteli sikerért, tanulságért! Tervet kovácsolok. Mit tehetek még azért, hogy az eddig beteljesületlen tervek és vágyak testet ölthessenek.

Mondom, s ezt meg is tesztem. Fogadkozásokba azonban nem bocsátkozom. Célokat tűzök ki magam elé.

Fogadkozni és ígérni csakis teljes felelősséggel lehet! Kicsit olyan ez, mintha rád bíznának egy új életet. 

Hogy mi a célom! - az már más kérdés. 

A fogadkozás, pláne Újévkor, olyan, mint a fogyókúra kezdete hétfőn. Vagy egyáltalán a fogyókúra. Az esetek többségében kampányszerű, a kezdeti lelkesedés pedig igen hamar elillan. Egyszer csak vége szakad, aztán kisvártatva folytatódik minden onnan, ahol elkezdődött. 

Ez az a bizonyos ördögi kör. Nincs igazi fejlődés. Miért építsek fel valamit kemény munkával, ha azután visszarombolom? Hogy egy picit gyönyörködjek benne? Az eredményt szeretném élvezni, mégpedig büszkén. És igen, bizony olykor az elismerés is jólesik. Tovább lendít. Ha dicsérnek, abból a bizsergető érzésből többet is szeretnél. A dicséretnél azonban sokkalta fontosabb, hogy önmagadra büszke lehess. Amikor magaddal elégedett vagy, a világ is gömbölyűbb, ami körbe vesz. 

Pedig a környezeted kevésbé változik, éppen csak más szemmel tekingetsz rá. S amikor valamit máshogy kezdesz tenni, az eredménynek is mást kell hoznia. Ez még csak nem is hit kérdése, egyszerű logika. Fizikai törvényszerűség.

Szeretem magam annyira, hogy tovább fejlesszem, ami örömet szerez és elengedjem, ami bárminemű keserűséget, vagy fájdalmat okoz. Illetve, ha eleve elrendeltetett örökség szerint jelen vannak az életemben, lehetőségeimhez képest és legjobb képességeim szerint igyekszem áthidalni őket.

Az úton, amíg a célig elérek, folyamatosan tanulok, építkezem, fejlődök. Önmagamat csalom meg azzal, ha ezt az önmagam által kijelölt utat nem tartom tiszteletben. Már a kezdetekor, mielőtt rálépnék. Szeretek tervezni. S bár a munkám és az élet megköveteli a rugalmasságot, számomra megnyugtató az alapköveket letenni, biztosítani. Az apróbb kavicsok és törmelékek ezek után már jöhetnek tölteléknek. Van közöttük örömteli ráadás, kellemetlenül szúró bosszúság is. Így jó.

Igyekszem folyamatosan  jó irányba változni. Apróbb lépésekkel kezdem. Az ember leánya néha visszaesik, akkor kikutatja, hol vétett a saját rendszere ellen és kijavítja a csorbát. De akkor sem az út legelejéről kezdem, csak néhány lépést hátrálok hogy jobban rálássak a nagy egészre. Teljes és befejezett nem lehet soha, de törekedni lehet rá.

Ha szeretem magam, másokat is jobban el tudok fogadni. Elvégre én vagyok az, aki mindig és mindenhol velem van. Ha a saját gondolataim között már legalább egy viszonylagos rend, áttekinthető káosz uralkodik, mások igazát is jobban elfogadom.

Kívánom, hogy 2020 tartsa meg mindazt, amit a ma véget érő 2019-es esztendőben szerettem, Hozza el az új év azt ,amire valóban szükségem van. Hozzon egészséget! Elegendő lelki és fizikai erőt ahhoz, hogy élvezni tudjam az életet. 

Éljetek boldog egészségben! Örüljetek, szeressetek! Legyen részetek sok sikerben, teljesüljön be minden szép álmotok 2020-ban is!